Az adatgyűjtés több forrásból történik.
A személyek pontos azonosításához szükséges “alapadatok”, azaz a születési, házasságkötési és halálozási helyszínek és dátumok esetén fontos, hogy azok hiteles forrásból származzanak. Ebből a szempontból a leginkább elfogadhatóak, bár néha hibásak is lehetnek, az egyházi, majd később a polgári anyakönyvek. A hibás adatok általában nem szándékos hamisításból kerültek be vagy éppen maradtak ki az anyakönyvekből.
Az anyakönyvek alapján csak alig több, mint 300 évre tudunk visszamenni az őskutatásban, mivel az egyházi anyakönyvezés hazánk területén a legjobb esetben is csak az 1600-as évek végétől az 1700-as évek elejétől kezdődött. A kötelező állami vagy polgári anyakönyvezés 1895-től kezdődött.
A nemes családok esetén sokkal messzebbre nyúlnak vissza az írott források. Jó esetben a nevesebb családok családi levéltáraiban fellelhető hivatalos okmányok adhatnak felvilágosítást. Néha csak annyi az információ, hogy az illető személy, vagy a családja egy bizonyos időpontban vagy időszakban valamilyen említésre méltó eseménynek a részese volt, vagy valamilyen fontosabb tisztséget töltött be. Háborúban vett részt, pereskedett, végrendelkezett, nádor, országbíró, ispán szolgabíró stb. volt. Sokszor azonban itt sem lehetünk a teljes bizonyosság tudatában, mert az anyakönyvekkel ellentétben itt a tudatos hamisítások lehetősége is fennállott. Hiszen itt sokszor anyagiakról, örökségekről, birtokok tulajdonjogáról, stb. is szó volt. Még ma sem ritka, hogy egyesek hamis bizonyítékot, pl. “ősi címert” gyártanak vagy gyártatnak, ha másért nem, előkelő származásuk igazolására.
A nemes családok történetét általában egy bizonyos, legkorábban okmányokban említett “ősapától” kezdődő leszármazási táblázatba szokták összeállítani. Számos ilyen tárgyú vaskos, néha több kötetes gyűjtemény létezik.
Az egyszerűbb származású ősök esetében nincsenek családi levéltárak. Itt örülni kell annak, ha szerencsés esetben a vallásuk mellett följegyezték a foglalkozásukat, a halálukat okozó betegséget, bevándoroltak esetén az eredeti származási helyüket. Ezek az adatok a családtörténet számára fontos kiegészítő információt jelentenek, mivel a családtörténet csupasz vázát adó anyakönyvi adatokat élet közelibbé teszik.
A családkutatók nagyra értékelik az idős családtagok szóbeli közléseit, visszaemlékezéseit. Erről azonban sokan “lemaradnak”, mert hozzám hasonlóan csak akkor kezdenek komolyabban érdeklődni családjuk múltja iránt, amikor már nincs kit kifaggatni bizonyos fontos családi eseményekről.
Az ún. családi legendáriumok azonban szintén tartalmazhatnak téves adatokat. Lehet szó itt pl. kínos családi események tudatos elhallgatásáról vagy megszépítéséről, vagy egyszerűen csak téves emlékezetről. Erre álljon itt egy példa a közeli rokonságomból. Egyik unokatestvérem említette, hogy az édesanyja úgy jellemezte őt, hogy ő egy “kiköpött Nedeczky”. A nagynéném ezzel a lánya, velem közös egyik ükanyjára, Nedeczky Eleonórára célzott, akit valószínűleg a saját dédanyjaként sem ismerhetett személyesen, legfeljebb néhány leszármazottját. Azt meg, mint kiderült, rosszul tudta, hogy Nedeczky Eleonóra az ükanyánk lett volna, mert ő Palkovics Károly ükapánknak a harmadik felesége lévén, nem volt a mi “vér szerinti” ősünk. Mi ugyanis az első feleségének, Kayl Teréziának a leszármazottai vagyunk.
Hogyan juthatunk hozzá az anyakönyvekhez?